FŐ AZ EGÉSZSÉG – egészségnap

Az egészséges életmódra nevelés manapság egy nagyon fontos tényező.

2018.11.26-án Patakon az óvodában megrendeztük az ezzel kapcsolatos egészségnapot, ahol az előadó dr. Farkashalmi Gyöngyvér doktornő, a Magyar Elhízástudományi Társaság egyik alapító tagja. Délelőtt meghallgatták a doktornéni színes előadását az óvodások, melyet nagyon élveztek, hiszen interaktív volt. Majd közösen az óvónénikkel gyümölcssalátákat készítettek, amit jóízűen elfogyasztottak. Utána mozgásos játékok és egészséges étrend volt a napi tevékenységük.

2019.08.10-én ismét Patakon rendeztünk egészségnapot, melyre sokan látogattak el köszönhetően a színes programkínálatnak, amelyek során igazán jól érezték magukat, illetve hasznos tapasztalatokat, ismereteket szereztek.

Egészséges életmódot nem lehet folytatni sport nélkül, azonban sokan nehezen veszik rá magukat a rendszeres testmozgásra. Azért, hogy minél többen kedvet kapjanak hozzá, az egészségnap keretében megrendezésre került egy focibajnokság. Számos versenyezni vágyó részt is vett a játékban, a végén pedig egy díjkiosztóra is sor került, mi komoly motivációnak is bizonyult.

Szerettük volna, ha a gyerekek is örömüket tudnák lelni a fizikai aktivitásban, így egy nagy ugrálóvár került felállításra, amiben különböző figurák, akadályok kaptak helyet, ezzel is izgalmasabbá téve az ugrándozást. A boldog gyerekkacajok és kipirosodott arcok arról árulkodtak, hogy sikerrel jártunk, a legifjabbak szintén megtalálták a számukra szórakoztató, és nem utolsó sorban a fittségükhöz hozzájáruló foglalkozást.

A tudatos főzés és étkezéshez kapcsolódóan sor került főzőversenyre is. A nevezők igyekeztek minél ízletesebb fogásokat prezentálni, de úgy, hogy azok beleilleszthetőek legyenek egy kiegyensúlyozott, egészséges étrendbe is. Ehhez biztosítottuk a megfelelő alapanyagokat is, de rajtuk múlt, hogy mit tudnak mindebből kihozni. Szerencsére senki nem vallott kudarcot, így a kuktáskodást jókedvű lakomázás követte.

            

Talán a legizgalmasabb és legunikálisabb programelem pedig az újraélesztés bemutatása és a gyakorlásra való lehetőség biztosítása volt. Az érdeklődők egy direkt erre a célra készült bábun próbálhatták ki a defibrillátorral történő újraélesztést.

         

Összességében elmondhatjuk, hogy minden korosztály megtalálta a magának való programot az egészség jegyében, és egy tartalmas, értékes programot mondhatunk magunkénak, ahol az emberek szívesen találkoztak, beszélgettek, építve ezáltal is a településeink közti kapcsolatot.

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb kategória

ÖKO TÁBOR

Az „Összefogás Nyugat-Nógrádban”című projekt keretében 2020. június 16-június 19-ig tartottuk ökotáborunkat 30 fő részvételével. A rendezvényt a Horpácsi Európa Pihenő Központban tartottuk. A 4 nap

Egyéb kategória

HUMÁN FÓRUM

2018.10.16-án Horpácson még a vírushelyzet előtt személyesen tudtuk lebonyolítani Humán Fórum programunkat, melynek a Szondi György Szakközépiskola, Szakiskola És Speciális Szakiskola adott helyet. 2020.04.29-én a