ÖKO TÁBOR

Az „Összefogás Nyugat-Nógrádban”című projekt keretében 2020. június 16-június 19-ig tartottuk ökotáborunkat 30 fő részvételével. A rendezvényt a Horpácsi Európa Pihenő Központban tartottuk.

A 4 nap során a szemléletformálás kapta a főszerepet a programok kialakításában. Az ökotábor fókusza a fenntarthatóság és környezet védelem területére koncentrálódott. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg a fenntartható életmód kihívásaival. A fenntarthatóság mellett nagy szerepet kapott a közösségépítés, a helyi hagyományok és a palóc kultúra megismerése. Emellett hangsúlyt fektettünk a sportra, a mozgás szeretetére.

Az első nap délelőttjének programjai a közösségépítésről szóltak. Annak érdekében, hogy a csoport jól működjön együtt az elkövetkezendő napok során, valamint a későbbiekben is, különböző bizalmi, csapat és ismerkedős játékot játszottunk.

A második napot reggeli tornával kezdtük, majd reggeli után bőröztünk. Ezt követően elindultunk Drégelypalánkra. Először a Várkapitány Étteremben álltunk meg, ahol megebédeltünk, majd indultunk tovább a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központba, ahol sok érdekes programon vettünk részt. Végül szabad program volt, lehetett például érmet verni, íjászkodni, lengőtekézni és trambulinozni és különböző népi játékokat játszani. Vacsorára, fáradtan, de élményekkel telve érkezett vissza a szállásra a csapat.

Harmadik nap a reggeli tornát és a reggelit követően „Egy perc és nyersz” –et játszottunk. A gyerekek itt összemérhették ügyességüket egymással. Ebéd után ellátogattunk Balassagyarmatra a Palóc Múzeumba, ahol a fiatalok megismerhették a palóc szokásokat, és képet kaphattak a hulladékmentes életmódról, megismerhették a régimódi emberek újrahasznosítási módszereit. Ezt követően ellátogattunk a Nyírjesi Vadasparkba, ahol a fiatalok szemtől szemben találkozhattak olyan állatokkal, melyeket nem minden nap lát az ember. Vacsora után Bioháborút játszottunk, ami tulajdonképpen olyan, mint a számháború, csak ebben a játékban a növények küzdenek az állatok ellen.

Negyedik nap reggel összepakoltak a gyerekek, megreggeliztünk, majd „Hív a természet –terméskép” készítésbe kezdtünk. A feladat során különböző termésekből kellett egy képet készíteni a fiataloknak. A terméskép készítés után egy rövid sorversenyt tartottunk. Az ebédet követően a gyerekek elmesélhették legjobb élményeiket, majd haza indult a csapat.

A tábor során a gyerekek megtanulták a tudatos életmód alapjait. A tábor hatására a fiatalok elgondolkodtak a hulladékgazdálkodás fontosságáról mindennapjaikra kivetítve, megismerhették a hazai veszélyeztetett környezetüket, melyet óvniuk kell. A játékos tanulás során a gyerekekben tudatosult saját szerepük is környezetük megóvásának területén.