TUDATOS ÁLLAMPOLGÁRSÁG

A tudatos állampolgárságot erősítő rendezvény Patakon került megvalósításra 2019.09.14-én. Ennek célja elsősorban a hátrányos helyzetű lakók alapismereteinek bővítése. Családsegítő munkatársaink észrevételei szerint ebben nagymértékű felzárkózásra van szükség a térségben.
Ez alkalommal is egy színes programot sikerült összerakni. Kültéri és beltéri helyszíneken egyaránt zajlott a rendezvény. A résztvevők többek között megismerkedhettek a palóc népi hagyományokkal. A palócság egyik kulturális ismertetőjegye az egyedi népviselet, amit részletesen bemutattak az érdeklődőknek. Ezt követően élőzenés néptánc bemutató követett, melyet helyi fiataljaink tánccsoportjának előadásában élvezhettünk.

A helyszínen lehetőség volt kitölteni az erre az alkalomra összeállított kérdőívet is, mely az érdeklődőket állampolgári ismeretiben tesztelte. A kihívást sokan vállalták, ami után kisebb ajándékokkal is gazdagodhattak. A kitöltést követően a válaszokat személyesen átbeszéltük, kérdések esetén így tisztázni tudtuk a hiányosságokat.

 

A merészebb kedvűek ország ismereti játékra is vállalkozhattak, ahol különböző európai országokat kellett felismerni pár jellemzőik alapján. Kézműves foglalkozásba is be lehetett kapcsolódni, amely kicsik és nagyok számára is érdekes kikapcsolódást jelentett.

A program végén hazánk természetes növény és állatvilágával kapcsolatos ismertterjesztő játékokkal mérhették fel az érdeklődők, milyen jól ismerik Magyarország élővilágát.
A nap során minden korosztály számára tartalmas programot sikerült összeállítanunk. A rendezvény hozzájárult a helyiek magyar identitásának, tudatos állampolgárságuk és helyi kötődésük erősítéséhez.